"Az én emlékezetemre" 

1. Isten és ember találkozása az áldozatban

    Az életben sokféle találkozás adódik.
- Elsietünk egymás mellett elmotyogott köszönésfélével.
- Meglátom ismerősömet a tévé képernyőjén, hallom a hangját, de nem szólhatok hozzá.
- Megörülünk egymásnak és beszélgetve együtt megyünk tovább az utcán.
- Barátom meghív esküvőjére és az esküvői vacsorára. Boldogan vagyunk együtt a nagy esemény napján a fehér asztal mellett.
    Talán ez az utóbbi hasonlít legjobban arra a találkozásra, melyben a vallásos emberek Istennel akarnak kapcsolatba lépni. Ilyen az áldozatbemutatás és a vele kapcsolatos áldozati lakoma.
    Az Ószövetségi Szentírásból tudjuk, hogy Isten valóban kapcsolatba lépett az emberekkel. Nemcsak meghallgatta imádságos szavukat, hanem szült is hozzájuk, sőt szövetséget is kötött velük.
    Ezeknek a szövetségkötéseknek megerősítői voltak azok az áldozatok és áldozati lakomák, melyeket Isten rendelt el, és szívesen fogadott.
    Így szentesítette az áldozati állatok vére azt a szövetséget, melyet Isten a Sínai-hegynél kötött népével.
    Attól kezdve a rendszeres áldozatbemutatás és áldozati lakoma jele lett az Istennel való szövetségnek.

2. Találkozásunk Jézus által az Atyával

    Jézus keresztáldozata által új szövetség jött létre Isten és az emberek között. Erre figyelmeztetett, amikor azt mondta: "Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki nem jut az Atyához, csak énáltalam."  (Jn 14,6.)
    Amikor Jézus szenvedése előestéjén utoljára asztalhoz ült tanítványaival, és ünnepélyesen felajánlotta magát a mennyei Atyának, azt mondotta, hogy értünk mindnyájunkért áldozza fel életét a kereszten. Áldozatának lényege a teljes szeretet, hogy „igen"-t mondott az Atya akaratára. Általa tudunk mi is igent mondani az Atyának. Az Ő áldozata tehát mindnyájunké akik közösséget vállalunk vele. Azért változtatta át a kenyeret és a bort saját testévé és vérévé, és azért mondta: „Vegyétek és egyétek... vegyétek és igyatok belőle mindnyájan..." , mert így lehetünk eggyé vele áldozatában. Mi csak Jézussal egyesülve találkozhatunk az Atyával.

3. Mindnyájunk egyetlen áldozata

    Amikor Jézus az utolsó vacsorán ünnepélyesen felajánlotta magát áldozatul a mennyei Atyának, meghagyta, hogy emlékezetére mi is ugyanazt tegyük, amit Ő tett.
    Tanítványai ennek megfelelően cselekedtek összejöveteleik alkalmával. Az apostolok Újra és újra elmondták, mit tett Jézus az utolsó vacsorán. Szavait ismételve változtatták át a kenyeret és a bort az Ő testévé és vérévé. Majd megtörték a kenyeret és mindnyájan ettek belőle. Ez volt a kenyértörés, amit ma szentmisének nevezünk. Ezen újra és újra jelenvalóvá lesz Jézus áldozata, az egyetlen örök áldozat. Az étkezés összekapcsolja azokat, akik nem csak „egymás mellett", hanem „együtt" esznek. A szentmisén való részvétel is szeretetközösségbe kapcsolja Jézus tanítványait.

4. Az egyetlen áldozat különböző formái

    Az apostolok tanítványai igyekeztek mindent úgy tenni, ahogy az apostoloktól tanulták. Aprólékos előírások még nem voltak. Csak fokozatosan alakultak ki azok a hagyományos szokások , szertartások, az úgynevezett rítusok, melyek szerint a kenyértörést végezték. Ezek a rítusok kezdettől fogva nem voltak teljesen egyformák. Így a szentmisében különböző formák alakultak ki, melyek ma is élnek és továbbfejlődnek.
    A rítuskülönbség nem bontja meg az Egyház egységét, inkább annak egyetemességét jelzi. Krisztus közösségében minden nép - megőrizve sajátságait, szokásait-otthon érezheti magát.

A magyarországi rítusokról
    Hazánkban is különböző rítusú katolikus hívek élnek. Többségük (kb. 5 millió) római katolikus, azaz a római latin szertartású hagyományt követi. Sokan vannak görög katolikusok is (kb. 300 ezer), akik szertartásaikban a görög hagyományokat őrzik. Java részük az ország keleti felében lakik, püspökük székvárosa Nyíregyháza. Élnek hazánkban örményszertartású katolikusok is. A különböző szertartású katolikusok valamennyien ugyanazt a hitet vallják, ugyanannak a hívő közösségnek tagjai.
    Élnek hazánkban ún. ortodoxok is. Ők különféle keleti rítusokhoz tartoznak (orosz, görög szerb, román).  Hasonló rítusú katolikus testvéreiktől főképpen az különbözteti meg őket, hogy egyházuk fejének nem a római pápát, hanem a saját rítusú pátriárkájukat tekintik.
    Bármilyen szertartású pap kereszteli is meg a gyermekeket, ők mindig apjuk szertartását követik. A jog szerint akkor sem változik meg szertartásuk, ha egész életükben más szertartást követnek.
    A görög katolikusok a bérmálás szentségét a keresztséggel egyszerre veszik fel a keresztelő paptól. Ha latin szertartású pap kereszteli meg görög katolikus apa gyermekét, alkalmas időben görög rítusú pap részesíti a bérmálás szentségében.
    A különböző rítusú katolikusok egymás istentiszteletein részt vehetnek, s ott szentségekhez is járulhatnak. (Az ortodoxokkal ilyen istentiszteleti közösséget csak szükség esetén vállalhatnak.) Kívánatos azonban, hogy lehetőség szerint mindenki a saját szertartását kövesse.
    Latin és görög szertartású jegyeseknek a vőlegény rítusa szerint kell megesküdniük. További különbséget találunk a különböző rítusok közt a jogrendben, a böjti fegyelemben, az egyes ünnepekben, a hitigazságok megközelítésében és megfogalmazásuk módjában. Köztudott eltérés az is, hogy a keleti rítusok szabályai szerint nős és nőtlen férfiakat egyaránt pappá lehet szentelni.
    Az Egyház szándéka, hogy mindenki őrizze saját hagyományát, hogy a különböző rítusok továbbra is fennmaradjanak. Ezért a rítusváltoztatás csak külön engedéllyel lehetséges megfelelő indok alapján.

  A szentmise: a feltámadt Jézus megjelenése köztünk.
    A mi világunkban a fizikai törvények érvényesülnek. Az emberek tehát úgy beszélnek Jézusról, mint aki tőlünk messzi tájon és nagyon régen élt. Hitünk azonban új látásra is tanít minket. Jézus feltámadásával átlépett egy olyan világba, ahol nem választ el távolság és nem múlik el a szeretet. Ott, az Isten világában úgy beszélnek, hogy minden a jelenben „itt és most" történik... Jézus mivel nem vonta vissza áldozatos szeretetét, ezért most is az Atya előtt „szüntelenül közbenjár értünk". Értünk hozott áldozata így most is az Újszövetség egyetlen, örök áldozata. Amikor a feltámadt Jézus megjelenik a mi világunkban, jöttével keresztáldozata is megjelenik - és ez a mi szentmisénk.

  Mikor bízta ránk Jézus szeretetének legnagyobb jelét?
    Jézus az utolsó vacsorán átváltoztatta a kenyeret és bort értünk áldozattá váló testévé és vérévé majd tanítványainak adta, hogy magukhoz vegyék. Ekkor hagyta meg övéinek, hogy ezt tegyék az Ő emlékezetére.

  Ortodox
    Görög eredetű szó; jelentése: helyes véleményű, igaz hitű. A keleti szertartású keresztények már az első évezredben ortodoxoknak nevezték magukat, jelezve, hogy kitartanak a Jézus Krisztus által hirdetett igaz tanítás mellett. - Mai szóhasználatunkban ortodoxoknak nevezzük a római egyháztól külön élő keleti szertartású keresztény testvéreinket.

Összefoglalás
Az áldozat és az áldozati lakoma az Istennel való szövetség jele megpecsételője. Az újszövetség áldozata Jézus értünk adott élete. A szentmisében Ő jelenik meg közöttünk, az átváltoztatott kenyérben és borban.

Forrás: Hitünk és életünk

Fájlok: 

Az_en_emlekezetemre.pdf